|
Végre egy meccs, ahol ünnepeltek a szurkolók
2006.11.17. 08:14
Sikeresen búcsúztatta az évet a magyar válogatott, barátságos meccsen 1–0-ra verte meg Kanadát. Mint alábbi elemzésünkből kiderül, Várhidi Péter jelentősen megfiatalított együttese ugyan nem sziporkázott, ám lelkes játékával rászolgált a győzelemre.
fotó: Mirkó Iistván
Visszafogottan ünnepelte gólját Priskin Tamás (9), Bodnár László (2) és Tóth Balázs mellett
Ha semleges nézők vagyunk, hamar elfelejtenénk, amit szerda este Székesfehérvárott láttunk. Roppant lelkes magyar csapat játszott az érettebb, felnőttebb kanadai válogatott ellen, utóbbi kihagyta helyzeteit, az előbbi a kevesebből egyet értékesített, mindkét fél vezetett néhány szép támadást, a magyarok több ötletet csempésztek futballjukba – lényegében ennyivel el is intézhetnénk ezt a barátságos mérkőzést.
Csakhogy nem vagyunk, nem is lehetünk semlegesek. Soha és senki sem lehet semleges, ha a jövőjéról van szó, márpedig amit láttunk, az állítólag a mi jövőnk.
Igen, a miénk, hiszen a futball, az mi vagyunk, így és együtt: játékosok, edzők, vezetők, szurkolók, médiamunkások és még a pályavonalazók is. Valamennyiünk sorsa, életérzése, életminősége múlik azon, hogy a sportág képes lesz-e feltámadni végre, és valahogy úgy vagyunk most, mint a hazardőr kártyás, aki tizenkilencre is lapot kér, hogy játékban maradhasson. Kipróbáltunk már mindent és mindenkit a válogatottban, tekintélyes magyar és külföldi szakemberek egyaránt kudarcot vallottak, még akkor is, ha történetesen olykor a maximumot hozták ki a csapatból: a mi esetünkben a maximum éppen a bukáshoz elég.
Jöjjenek hát a fiatalok, hozzuk közelebb a távoli jövőt!
És a fiatalok most jöttek, láttak és győztek is, ám sokkal okosabbak nem lettünk. Várhidi Péter okkal büszke arra, hogy játékosai erőtartalékaik kimerüléséig küzdöttek a pályán, mi pedig szomorkásan vehetjük tudomásul: a magyar futballban már az is erény, ami másutt olyan természetes, mint a levegővétel. Felfedezhettünk néhány valóban igen tehetséges futballistát. Vass Ádám például élete első tétmérkőzését játszotta felnőttcsapatban, és mindjárt a mezőny egyik legjobbja tudott lenni, mi pedig jobbára azt sem tudtuk, hogy a világon van. Sorolhatnánk a többieket is, akik megmutatták, megáldotta őket a sors talentummal, ám ezúttal is jöhet a szomorkodás: lám, mégsem a magyar anyákkal van baj, mert nem szülnek futballra termett gyermekeket, hanem éppen a futball az, amely elherdálta értékeit.
Ám nézzünk előre, hagyjuk a múltat! Nyertünk Kanada ellen, és áldjuk a sorsot, hogy nem klasszis csapatot kötött le a szövetség erre a barátságos mérkőzésre. Látszott ugyanis, hogy ezek a fiúk technikailag és gondolkodásban kiválóak, ám a fizikumuk jóval gyengébb, képzettebb ellenfél ma még talán el is söpörné őket. Ugyanakkor nem kerülhetjük majd el az erősebb csapatokat sem, és akkor lesz szükség a szerda este boldogan ünneplő közönség türelmére. Érződött, ezt a csapatot tényleg lehet szeretni, de a szeretet próbáját sohasem a szép és sikeres napok hozzák el.
Okosabbak tehát csak később leszünk, ám egyvalami máris tény: ezzel a győzelemmel az MLSZ elnöke és elnöksége érdekes helyzetbe került. A Várhidi Péter nevével fémjelzett fiatalítás programja nem bukott el, és a szerdai siker után a válogatott már biztosan ezen az úton halad majd, a kétkedők pozíciója meggyengült.
Nincs viszont kapitányunk, és ha külföldi egyéniséget akarunk szerződtetni, ő alighanem szeretne a saját koncepciója szerint dolgozni. Mások viszont már szerdán azon merengtek, hogy ha Várhidi Péter már elkezdte, csinálja is ő tovább, hiszen nála senki sem ismeri jobban ezt a gárdát, és a játékosok is vele képzelnék el a jövőt a legszívesebben.
A jövőt, amelyből Székesfehérvárott talán kaptunk némi ízelítőt. Legalábbis nagyon reméljük. Mást most amúgy sem tehetünk.
Valére Billen: Türelmesnek kell lenni
Valére Billen, az Újpest vezetőedzője járható útnak tartja azt, amelyre a válogatott szerda este lépett, és még ha az elkövetkezendő években lesznek is rajta buktatók bőven, a koncepciót nem szabad szem elől téveszteni.
„A magyar válogatottat lépésről lépésre kell felépíteni – mondta Valére Billen. – A szerdai mérkőzés remek alkalom volt, hogy a srácok bemutatkozzanak a közönségnek, átérezzék, mit is jelent a válogatott mezében pályára lépni, és úgy gondolom, az újoncok közül senki sem nyújtott megilletődött teljesítményt, sőt...”
A belga szakember szerint jó volt nézni Hrepka Ádám veszélyes futballját, Vass Ádám labdaszerzéseit, és ami külön büszkeséggel tölti el, az újpesti Sándor György is jó játékkal mutatkozott be a nemzeti csapatban.
„A csütörtöki edzés előtt külön elbeszélgettem Gyurival – folytatta Valére Billen. – Elmondtam neki észrevételeimet, kiemeltem a pozitívumait, és természetesen rámutattam a negatívumaira is. Szép gólpasszt adott, jól töltötte ki a középpálya és a csatársor közti űrt, ám néha túl sokat dédelgette a labdát. Nincs mese, a jövőben a közvéleménynek és a sajtónak is kellően türelmesnek kell lennie ezekkel a fiúkkal.”
Aldo Dolcetti : Fiatalság – bátorság!
A lelátón üldögélve, barátai társaságában nézte végig a Kanada elleni mérkőzést Aldo Dolcetti. A Honvéd korábbi vezetőedzője szerint a szerdai mérkőzés leglényegesebb tanulsága: „...fiatalság, bátorság.”
„Azért nem árt leszögezni, hogy ez csupán barátságos mérkőzés volt, ahol az ellenfél korántsem százszázalékos erőbedobással küzdött – mondta el észrevételeit az olasz szakember. – A magyar játékosokat mindenképpen dicséret illeti, a Kanada elleni mérkőzés legalább bebizonyította, Magyarországon igenis vannak fiatal tehetségek, akikre nyugodtan lehet építeni. Hrepka Ádám, Sándor György és Priskin Tamás játéka kifejezetten tetszett.”
Az olasz szakember a csapat taktikájával már kevésbé volt elégedett, szerinte a mai modern futballban sokkal kisebb területre kellene leszűkíteni az együttes védővonala és csatárai közti területet.
„Túl nagy volt a távolság a két csapatrész között – folytatta Aldo Dolcetti. – Ha a kanadainál erősebb válogatott ellen játszottunk volna, akkor bizony a magyar védelem könnyen összehozhatott volna néhány gólt. Összességében több volt a biztató jel, és amiben bízhatunk még, az a munka, a munka, ja, és a munka...”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
