|
„Nem volt miért idegeskednem”
2006.11.17. 08:10
„Várhidi Péter kapott egy lottószelvényt, azt javasoltam neki, töltse ki, dobja be, majd várja meg a húzást” – utalt rá Kisteleki István szövetségi elnök a hét elején, hogy a megbízott kapitánynak csak „nyernivalója” van a Kanada elleni mérkőzésen. Nos, a válogatott győzött.
Várhidi Péter és fiatal csapata nem fázott rá az elsô erôpróbán
– Jól hangzik a lottós szöveg, de ha már mindenáron játszani akarunk, én inkább a black jackhez hasonlítanám a székesfehérvári találkozót – felelte Várhidi Péter. – Tizenkilencre lapot kértünk, és úgy tűnik, kettest húztunk. Szóval jól jöttünk ki a „játszmából”, ám azt látni kell, ez a csapat korántsem kész. De vallom, elsősorban azon fiataloké a jövő, akik tagjai voltak a mostani keretnek.
– A siker beszél önből?
– Ugyan már! Ha kikaptunk volna, akkor is ugyanezt mondanám. Hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy ezúttal olyan futballisták léptek pályára, akikről lerítt, a végsőkig tudnak küzdeni a magyar válogatottért. A szerdán játszók egytől egyig kimerülten jöttek le a gyepről – habár ettől még nem kell hasra esni, hiszen aki a címeres mezt magára öltheti, annak ez kötelessége. A célunk egyébként az volt a meccs előtt, hogy felpezsdüljön kicsit a futballélet, s úgy érzem, ezt sikerült elérnünk: szerintem a Máltán szereplő csapatra legfeljebb ezer néző lett volna kíváncsi a helyszínen, míg a fiatalokból álló gárda hat-hétezer szurkolót vonzott. Ez is azt bizonyította számomra, hogy a magyar embereket igenis érdekli a foci.
– Csak kell egy csapat?
– Kell bizony. Három-négy év múlva talán lesz is. Ezeken a srácokon látszik, hogy szeretnének futballisták lenni. Természetesen még nem azok, minden téren fejlődniük kell – ez Kanada ellen is bizonyságot nyert –, de szeretnének, és ez a legfontosabb. Még „szüzek”, nincsenek megfertőzve azzal a töméntelen rosszal, amely a magyar labdarúgást övezi. Hogy mennyire lelkiismeretesen végzik a munkájukat, arra csak egy példa: a hétfői edzésen annyira pörögtek, hogy vissza kellett őket fogni, ha a foglalkozás végén nem szólok nekik, hogy köszönöm, uraim, itt abbahagyjuk, talán még most is pályán lennénk…
– Ha már szóba hozta a hétfőt: igaz, hogy afféle ismerkedési délutánnal indult az edzőtáborozás?
– Muszáj volt… Utólag bevallhatom, amikor a szövetség székházában találkoztunk, megijedtem, amikor azt láttam, hogy Farkas Balázs és Vass Ádám kénytelen szinte mindenkinek bemutatkozni. Emlékszem, éppen jöttem le a lépcsőn, és azt mondtam magamban, hú, ez így nagyon kemény lesz. Aztán szép lassan megnyugodtam. Amikor például arra figyeltem fel, hogy a Tatára később érkező Huszti Szabolcs rohan, és menet közben öltözködik, hogy odaérjen az edzés kezdetére, már éreztem, ebből lehet valami. Az egymást alig ismerő társaságból keddre csapat lett.
– Kanadai kollégája, Stephen Hart Tóth Balázs játékát emelte ki a magyar válogatottból. Ön kit dicsérne leginkább?
– A csapat nálam mindenekfelett áll, de ez egyszer kivételt tehetek: Vass Ádámnak szeretnék külön is gratulálni. Az utolsó edzés végén odamentem hozzá, és megkérdeztem, késznek érzi-e magát arra, hogy kezdőként jusson szóhoz, mire egy csibészes mosoly kíséretében közölte: ezért jöttem. Szerda reggel gyakorlatilag senki sem tudta, ki ez a tizennyolc éves fiatalember, majd este olyan teljesítményt tett le az asztalra, hogy mindenki megjegyezte a nevét. Ahhoz képest, hogy a felnőttek között az első meccsét játszotta…
– Ezért is kérdezem: nem volt túl kockázatos az ifjak bevetése?
– Nem! Amikor kijelöltem a keretet, sokan megkérdőjelezték, hogy normális vagyok-e. Abban az esetben, amikor valakit egy mérkőzésre bíznak meg, tízből kilencen a „tutira” szavaztak volna, azaz meghívják a neves, rutinos labdarúgókat, de én a tizedik akartam lenni: mivel maximálisan bíztam bennük, a fiataloknak adtam lehetőséget. Az volt a szándékom, hogy megmutassuk a jövő útját, szerintem ez sikerült.
– Kisteleki Istvánnal beszélt már?
– Hívott az elnök úr, gratulált a győzelmünkhöz.
– És?
– Ha arra kíváncsi, a jövőről még nem esett szó.
– Korábban úgy nyilatkozott: egy találkozóra bízták meg, azonban tíz évben gondolkodik.
– Ezt most is tartom. Ettől függetlenül tény, egymeccses kapitány voltam, jelenleg nincs edzője a válogatottnak. Az más kérdés, hogy van elképzelésem arról, miként lehetne előre lépni; ha az illetékesek kikérik ez ügyben a véleményemet, szívesen kifejtem.
– Tegyük fel, Bölöni László nemet mond a felkérésre.
– Akkor az elnökség alighanem összeül és kitalál valamit, illetve valakit. Annyit hadd mondjak még el ezzel kapcsolatban, hogy április óta négy válogatottat irányítottam, a tizennyolc, a tizenkilenc, majd a húsz éven aluli együttes után következett a felnőttcsapat. Mindenkinek olyan fél évet kívánok, amilyet én átéltem.
– A mérkőzés előtt többször is kijelentette, hogy nem izgul. Tényleg nem remegett a lába a Himnusz alatt?
– Tényleg nem. Egyszerűen azért nem, mert hittem a fiúkban. Mielőtt kivonultak volna, egyrészt azt kívántam nekik, legyenek nyolcvan-százszoros válogatottak, mert igenis lehetnek, másrészt azt kértem tőlük, hogy amit az elmúlt három napban gyakoroltunk, azt adják vissza. Mivel láttam rajtuk, hogy megteszik, egyáltalán nem volt miért idegeskednem.
A kanadai öltözőt értelemszerűen nem vetette szét a jókedv, a vendégek közül két játékost állítottunk meg. A vendégek legjobbja, egyszersmind legrutinosabb játékosa, a Fulham 33 éves, lengyel származású csatára, Tomasz Radzinski a balszerencsével is magyarázta a kanadaiak vereségét.
„Úgy érzem, a második félidőben mi uraltuk a mérkőzést, akadt néhány helyzetünk, de azokat sajnos elpuskáztuk – mondta a támadó. – A magyarok egyszer betaláltak, s ez elég volt a sikerhez. Kifejezetten dühös vagyok. Sajnos néhány év múlva már csak az egy nullás eredmény emléke lesz benne az évkönyvekben, senki sem emlékszik már rá, hogy mi játszottunk mezőnyfölényben.”
Tomasz Radzinskit természetesen megkérdeztük, mit szól a válogatott játékához.
„Inkább a mi csapatunkat figyeltem, és úgy gondolom, van jövője ennek a kanadai válogatottnak. A magyarok jól küzdöttek, a pályán is érzékeltem, mennyire fiatalok a hazaiak játékosai” – zárta tövid nyilatkozatát a kanadai csatár.
Atiba Hutchinson, a trinidadi szülőktől származó, az FC Köbenhavn csapatában profiskodó termetes hátvéd csapata egyik legjobbja volt.
„El vagyok keseredve, mert a vereség, az vereség, akárhogy is nézzük – mondta a védő. – Pláne azért, mert szerintem mi játszottunk mezőnyfölényben. Akadtak helyzeteink, több is, mint a magyaroknak, ők viszont egyet értékesítettek.”
Ráadásul Atiba Hutchinsonnak volt némi szerepe ebben a vereségben: az ő embere volt Priskin Tamás, aki a gólunkat fejelte.
„Na látja, azért is vagyok nagyon dühös…” – felelte szomorúan a hátvéd.
Dzurják József, Vass Ádám korábbi edzője:
„Három évvel ezelőtt a Ferencváros ifjúsági A-csapatának egyik edzőjeként dolgoztunk együtt az akkor 14 éves Vass Ádámmal. Négy évvel volt fiatalabb csapattársainál, és azt hittem, ha töretlen marad a fejlődése, 19-20 éves korában a válogatott közelébe kerülhet. Nos, mindez egy-két évvel korábban bekövetkezett. Vass Ádám jó teljesítményt nyújtott, megoldotta a rábízott feladatot. Örülök a fiatalításnak, de vigyázni kell, mert elronthatjuk ezeket a srácokat. Ezért szerencsésebb lenne, ha egy rutinos játékosokból álló együttesbe fokozatosan építenék be a tehetségeket.”
Pető Zoltán, az FC Brüssels 9-szeres válogatottja:
„Örülök a győzelemnek, és annak, hogy láttam pozitívumokat a csapat játékában. De az is egyértelmű, hogy azok a hibák, amelyek korábban jellemezték a válogatottat, megmaradtak. Sajnos már egy kanadai válogatott is elég nagy problémákat tud nekünk okozni. Fontos , hogy a közönség a csapat mellett állt, remélem, ez a jövőben is így marad. A fiatalok bemutatkozásához gratulálok. Közülök leginkább Vass Ádám futballja tetszett. Remélem, élnek a lehetőséggel.”
Csank János, korábbi szövetségi kapitány:
„Helyén kell kezelni a szerdai győzelmet. Annak ellenére is, hogy a válogatott tagjai közül senki sem keltett csalódást, sőt Hrepka Ádám és Tóth Balázs játéka különösen tetszett. Ajánlatos lenne, hogy minél több erősebb és persze majd gyengébb válogatottal is találkozzon a megfiatalított, ám a rutinos labdarúgókat sem mellőző válogatott.”
Mezey György, korábbi szövetségi kapitány:
„Három gondolatom van a meccsel kapcsolatban. Az egyik, hogy ha a magyar válogatott bármikor és bárki ellen játszik és győz, az dicséretes, elismerésre méltó dolog. A másik: sokan azt mondják, krízishelyzet van a labdarúgásunkban. Ám ha hozzá lehet nyúlni ennyi fiatal tehetséghez, és be lehet őket tenni a válogatottba, akkor mégiscsak történt valami előrelépés. A harmadik: Gera Zoltán és Hajnal Tamás különböző okok miatt nem játszott. De ha szerepelhettek volna, mindketten pályára léptek volna. Velük együtt pedig nyolc olyan labdarúgó volt a Kanada elleni keretben, aki korábban szerepelt Lothar Matthäus csapatában is. Ez pedig azt mutatja, hogy a múltban is voltak olyan lépések, amelyek a magyar labdarúgást próbálták segíteni.”
Sowunmi Thomas, 10-szeres válogatott labdarúgó
„Jól játszott a csapat, jól futballoztak a fiatalok. Remélem, kellő türelmet kap az együttes a szakmától, a közönségtől és a sajtótól is mert a türelmetlenség tönkreteheti a legtehetségesebb futballistákat is. Noha az én korosztályom, háttérbe szorul, mégsem vagyok ellene a fiatalításnak, minden olyan dolgot támogatok, amely egy kicsit is előre viszi labdarúgásunkat.”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
