Priskin Tamás
Priskin Tamás
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Napszak
 
Bölcsesség
 
NB1-se klubok oldalai
 
Egyébb linkek
 
.
 
..
 
Hirek Tamás csapatáról és a válogatottról
Hirek Tamás csapatáról és a válogatottról : Győr-MTK 1-3 Leszakadt az ETO

Győr-MTK 1-3 Leszakadt az ETO

  2005.11.19. 21:12

Az MTK győzelmével eldőlt: négy csapat harcolhat tavasszal a dobogóért.

Nem mondhatni, hogy túl jót tett a bajnoki szünet a győrieknek, az ETO ugyanis nem igazán tudta összeszedni magát az MTK elleni mérkőzésre. Pedig tétje azért volt bőven a mérkőzésnek, hiszen a hazaiak számára egy győzelem a reményt adhatta volna arra, hogy ne szakadjanak le menthetetlenül az élbolytól, a vendégeknek pedig a dobogósok sarkában maradás jelentette a motivációt.
A kék-fehérek jóval aktívabban kezdtek, az első negyedórában kialakított sok helyzet után Kanta büntetőjével jutottak előnyhöz a 16. percben. A gól után sem vett vissza a remek formában lévő Garami-legénység, és a sérüléséből felépült Balogh Béla találatával a 26. perc után már 2-0-ra vezetett az MTK. Ez sokkolta Lendvaiékat, olyannyira, hogy a korábbi válogatott középpályást még a szünet előtt lehívta Reszeli Soós István. Más kérdés, hogy a csere idején már 3-0-ra vezettek a lendületesen, ötletesen és látványosan futballozó vendégek, Kanta második góljával.
A második félidőben sem változott sokat a játék: az történt a pályán, amit az MTK akart, a hazaiak csak közelről figyelték, ahogy Kanta vezérletével tetszetős akciókat vezetnek a fővárosiak. Némileg váratlanul szépített az ETO, a fiatal Szabó Zsolt harcolt ki büntetőt, amit Vincze Ottó értékesített. A hátralévő félóra már csak arról szólt, hogy a találkozóra kilátogató 1500 néző Reszeli Soós István távozását követelte, a maroknyi MTK-tábor meg kedvenceit ünnepelte.

Reszeli Soós István (Győr): - Furcsa mérkőzés volt. Még az első gól előtt, mi is rúghattunk volna büntetőt, ehelyett az MTK jutott tizenegyeshez és azt értékesítette is. A gól után pedig azt játszotta az ellenfelünk, amit nagyon tud. Mi sem játszottunk rosszul, a második félidőt meg is nyertünk, de ez sovány vigasz számunkra.

Garami József (MTK): - A korai gól megnyugtatta a csapatot, és az első félidőben végig jól játszottunk, sikerültek a megoldásaink is. A második félidőben viszont sajnos kapkodva, idegesen játszottunk, de végül sikerült megtartani az előnyt és megérdemelten nyertünk.

 
Milyen nap van és mennyi az idő ?

 

 
Milyen névnap van ?
 
Számláló
Indulás: 2005-08-15
 
Győri ETOval kapcsolatos linkkek
 
Focival kapcsolatos linkek
 
Focisták oladalai
 
Tamás
Tamás
 
Tomi
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT